A díszfák világa, ültetéstől a gondozásig

A díszfák nem csupán esztétikai értékkel bírnak, hanem számos egyedi előnnyel is szolgálnak a kertünkben és környezetünkben. Mostani írásunkban részletesen bemutatjuk a díszfák típusait, előnyeit, kiválasztási szempontjait, valamint gondozási és ültetési tanácsokat adunk azok számára, akik szeretnék kertjükben vagy parkjukban nevelni ezeket a lenyűgöző növényeket.

A fák az évszakok váltakozásával mindig más arcukat mutatva, szerves részei a táj látványának, azzal, hogy a mi éghajlatunkon nagyrészt lombjukat lehullajtják.  A megfelelő fajtaválasztással viszont akár egész év folyamán díszíthetik környezetünket.

Ültetésük előtt számtalan szempontot érdemes figyelembe venni.
Szempontok lehetnek a virág, a díszes, egész évben színes, tarka, vagy ősszel színesendő, esetleg nyírás nélkül is sűrű, kompakt lombozat. A mutatós termés, a télen dekoratív vesszők, a csíkozott kéreg, a várostűrő tulajdonság és sorolhatnám még.

Az alacsonyabb növekedésű díszfák cserépben – csakúgy, mint a legtöbb növény - még lassabban fognak fejlődni, hisz gyökereik behatárolt körülmények között fejlődhetnek, mely befolyásolja a növekedési intenzitásukat. Megfelelő méretű cserépben, a legoptimálisabb földkeverékben nevelve és minden egyéb alapvető gondozást is megkapva, hosszú - hosszú éveken át fognak szépen növekedni. Közepes méretű fákat is - szakszerű metszéssel - jó pár évig nevelhetünk ilyen körülmények között.

Emlékszem, hogy kisgyermek koromban milyen élvezettel másztam fára, és arra is, mikor meleg nyári délutánonként kertünkben egy öreg diófa törzséhez palatáblát döntöttem és óriási árnyéka alatt tanítgattam öcsémet a betűkre és számokra. A jó beszélgetésekre egy meglett szivarfa alatti padon, vagy a kirándulásokra a csodás erdőkben. Emlékek sora köthető a fákhoz, vagy ahhoz a fához. Sokszor idősebbek mint mi vagyunk, vagy többszörösei annál. Színes őszi lombhullásukkal is a tavaszi megújulásukat készítik elő, mintegy örök látványos körforgásként. Fát sosem késő ültetni, de jobb minél előbb, hisz már pár év is nagy előny!

Kertünk otthonunk folytatása a szabad ég alatt. Sokszor találkozhattunk ezzel a gondolattal. Így igaz! Örök érvényű és találó, mert a kert szerves része a háznak, a lakásnak. Mint ahogy otthonunkat folyamatosan csinosítgatjuk, úgy kertünket is gondos odafigyeléssel tehetjük az évek alatt kényelmesebbé és komfortosabbá. És mint ahány otthon annyiféle, úgy kertünk is hűen tükrözi ízlésünket és igényeinket.
 

Egy hajnalon aztán azt vesszük észre, hogy jólesik egy puha és meleg kardigán. A sok forró nappal és éjjel után a levegőben az ősz illata érződik. Még pár hűvös hajnal és máris egy egészen más képét kezdi mutatni a kert. A sok-sok zöldben észrevétlenül a sárga, a narancs, a piros és megannyi szín kavalkádjának foltjai jelennek meg.

A nyugalmi időszak előtt a lombhullató növények felkészülnek a télre. Ahogy az éjszakák egyre hűvösebbek, a nappalok pedig egyre rövidebbek lesznek, a levelekben lévő zöld színt adó klorofill helyett egyéb festékanyagok kezdenek lassan előtűnni. Ezek az anyagok adják ekkor a levelek számtalan színét. Megkezdődik a lomb színesedése, mely folyamathoz nélkülözhetetlen klímánk nagy hőmérséklet -különbsége is.

Miért érdemes a latin nevet feljegyeznünk? Számos esetben ugyanazon növénynek többféle magyar neve is létezik. Sőt, ezek a magyar nevek tájegységenként, sőt településenként is változóak lehetnek. Míg az ország egyik felében piszkeként ismerik, addig a másikban köszmétének hívják a jól ismert egrest. Ezen elnevezések jó része ismert nem csak a kertészek, de a kertbarátok körében is. Azonban nagyon sok elnevezés nem épült be a köztudatba. Tehát a kertész a növénylistánkat böngészve segít, mit is válasszunk a kertünkbe, de sokszor pontosítania és találgatnia kell, mit is szeretnénk, mi volt az eredetileg elképzelt növény. A közismert Forsythiára gondol a legtöbb kertbarát, amikor Aranyesőt keres, de az említett magyar név egy másik növényt takar, míg a keresett növény helyes magyar neve az Aranyfa.
 

A lombhullatóak kopasz ágai mellett az örökzöld növényeink színe is változni kezd. Thuja sövényünk élénkzöld lombjához szokott szemünknek feltűnik a barnászölddé váló színe. A gyepre kúszó arany borókák ágai rozsdaszínbe hajlanak, míg mások sötétzöldből lilás árnyalatba öltöznek. Sokunkat aggodalommal tölt el ez a színváltozás. Fertőzésre, betegségre gondolunk vagy talán arra, hogy a frissen telepített csemeték pusztulásnak indultak. Azonban az örökzöld növények lombjának téli színváltozása egy teljesen természetes folyamat.

Növényeink kihajtásának ütemében alapvető eltérések figyelhetők meg. Igen korán, tél végén indulnak hajtásnak és bimbóznak hagymás növényeink és számos alacsony évelő. A későn kihajtó, még kopasz koronájú fák alatt kellő mennyiségű fényt kapnak. A fa késői kihajtása elegendő időt ad arra, hogy virágozzanak, majd magot, hagymát, gumót neveljenek és mire a korona lombba borul, alatta ezek a növények már visszahúzódjanak. Ilyen késői kihajtású fák alá ültethetünk tavaszi színkavalkádot, mely elsőként fog virágozni.

Ha nyári forróságban pihentek már a leányfalui strandfürdő csodás medencéiben, akkor biztosan elsétáltak az előtte álló fasor hatalmas lombjának hűsítő árnyéka alatt. Ezek a fák úgy hozzátartoznak a környezetükhöz, mintha mindig itt álltak volna. Amikor beérünk a falu központjába, hosszan az út mellett fogad minket az idős Vadgesztenyesor (Aesculus hippocastanum), jelenlétével teremtve hangulatot hosszú évtizedek óta.

Leányfalu felparcellázott dunakanyari hegyoldalába a 19. század második felében telepedett le Petőfi Sándor apósa, Szendrey Ignácz. Az akkor még merőben más kinézetű faluban - feltételezhetően az ő javaslatára - ez idő tájt ültette Dr Szitányi Ödön a ma is meglévő vadgesztenyesort, más néven bokrétafákat vagy lógesztenyéket.