Ahol a virágokat és a vásárlókat is szeretik - Borhy Kertészet főoldal
Ahol a virágokat és a vásárlókat is szeretik - Borhy Kertészet főoldal
Borhy Kertészet - Budapest

Bemutatkozás

Palotai kertészetünk képekben

Zuglói kertészetünk képekben

 

    A Borhy Kertészet Észak-Pest egyik legrégebben működő kertészete. 2003-ban azzal a szándékkal alakult, hogy létrehozzunk egy vásárlóbarát, családias hangulatú kertészetet és egyben „kertet” is, ahol látogatóink kedves, közvetlen környezetben elfelejthetik a bevásárlóközpontok személytelenségét, melyben úgy, mint mi, jól érzik magukat. Ahova nem csak szép növényekért látogatnak majd el hozzánk, de szaktanácsért is szívesen jönnek. Kezdetektől fogva ennek megfelelően alakítottuk, építettük és szépítettük kertészetünket, mindamellett, hogy az évek alatt folyamatosan igyekeztünk bővíteni növényválasztékunkat is. 2014 őszén nyitottuk meg új, zuglói kertészetünket, ahol eddigi, szakmánk iránti elkötelezettségünket és törekvéseinket igyekszünk folytatni.

    Mindvégig kitartottunk amellett, hogy döntő többségében magyar termesztők kiváló, természetesen szép, hazai klímán nevelt növényeit kínáljuk. Az idő és elégedett vásárlóink visszajelzései igazoltak minket e téren. Napjainkban már több száz növényfaj és fajta található meg kertészetünkben.

    Kertészetünket hűen tükröző honlapunkon növényeink és kiegészítő termékeink közel 5000db, képekkel ellátott tájékoztatókban is megtekinthetőek. Folyamatosan frissülő cikkek, gyakran feltett kérdések és tanácsaink is olvashatóak rajta. Honlapunk minél több kertbarátnak próbál segítséget nyújtani a növényválasztásban és kérdéseik megválaszolásában. Sok munkát fektetünk honlapunk információs anyagainak bővítésére is, és videó oldalunkon minél több friss kertészeti videó megtekinthetőségére, melyekkel a sikeres kertészkedést igyekszünk segíteni. Kertbarátok című kertészeti TV műsorunkban hasznos tippeket adunk mind kezdőknek, mind haladóknak, sőt a társasházban élőkről sem feledkezünk meg. Az MTV1csatorna a Fem 3, az RTL és a TV2 csatornák kertészeti műsorai számára is biztosítunk növényeket és forgatási helyszínt kertészetünkben.

    A Virágzó Zugló program növénybeszállítójaként közreműködve több száz utcafront szépült meg és több ezer zuglói kertbaráttal dolgoztunk eddig együtt.

    A szakképzésbe illetve a szakma általános népszerűsítésébe is bekapcsolódtunk. Kertészetünk több mint 10 éve akkreditált tankert is egyben, mely  a  gyakorlati ismeretek megszerzésének biztosít helyet, és nyújt segítséget a jövő kertészeinek a közép - és felsőoktatásban egyaránt.

    Kertészetünk 2011 óta munkapróbás helyként aktívan vesz részt a fogyatékkal élő emberek munkába történő integrálásában. Szeretnénk, ha tevékenységünk közé beépülne a fogyatékossággal élőkkel való törődés, és ez minta értékű lehetne a hasonló tevékenységű, ill. adottságú vállalkozások számára is. Szakmánkban, 2014 márciusában elsőként vehettük át Fogyatékosság-barát Munkahely elismerést. 2016 decemberében második alkalommal vehettük át a Fogyatékosság-barát Munkahely elismerést. Napjainkban az országban egyetlen kertészetként működünk, mint munkapróbás hely.

    Munkánk , törekvéseink sikerét jelzi, hogy mára már sokan látogatnak el hozzánk személyesen az ország különböző pontjairól. Számos levelet kapunk szaktanácsokat kérve tőlünk, melyre próbálunk teljes körűen választ adni. E szaktanácsadás mára szintén országos szintűvé vált. Vásárlóink megrendeléseit egyedileg kezeljük, igyekezve eleget tenni minden kérésüknek.

Lelkes, szakmailag is elhivatott, hosszú évek óta összeszokott kiváló csapatunk kora tavasztól karácsonyig várja vásárlóit.

    Kerti tetőteraszunkon a hozzánk betérők kertészeti könyveket olvashatnak. Nem kell sietniük, örülünk ha megpihennek egy nemcsak számunkra élhető és nyugodt környezetben  A gyermekeknek pihenő - játszó sarkot alakítottunk ki, „családbarátibbá” téve kertünket. Igyekszünk folyamatosan fejlődni, bővülni, megújulni, és ebben maximálisan figyelembe vesszük vásárlóink észrevételeit és javaslatait.

    A Veranda és a Gerendaházak magazinok kerti rovatát vezetjük, melyekben havonta megjelenő cikkek találhatóak a kertészet számos szakterületének témájában, hasznos tanácsokkal. Ezen cikkek reményeink szerint még közelebb hozzák a kertbarátokat a növények szeretetéhez. Cégünk szlogenje is az újságban született, melyet látogatóink írtak rólunk: „Ahol a virágokat és a vásárlókat is szeretik.”

    Megalakulásunk óta 6 alkalommal nyerte el kertészetünk a Kiváló Áruda Díjat, amely a kertészetek közötti országos szintű verseny díja. 2010-ben vezettük be Kertbarát Kártyánkat, mely vásárlási összeghez nem kötve, folyamatos kedvezményt biztosít vásárlóinknak.

    Számos kiállításon és rendezvényen vettünk részt eddig. Ilyenek voltak többek között a Construma Nemzetközi Építőipari Kiállítás, Corvinus Díszkert Egyetemi Virágkiállítás és Vásár, Nemzeti Vágta, Szlovák –Magyar Kreatív Ipar Kiállítás és Vásár, Hortus Hungaricus Nemzetközi Kertészeti Szakkiállítás és Vásár, Budapesti Nemzetközi Vásár. Káposztafeszivál – Budapest Zugló, Sportfesztivál – Budapest Zugló.

    A következő nagyobb növénykategóriákkal foglalkozunk:
örökzöldek, díszfák, díszcserjék, évelő növények, díszfüvek, egynyári növények, gyógy-és fűszernövények, vízi növények, mediterrán növények, virághagymák, gyümölcsfák, bogyós gyümölcsűek, zöldség palánták és vetőmagok, december hónapban vágott és élő fenyőfák.

 

    Kiegészítő termékeink széles választéka segíti az eredményes ültetést és a kert biológiai és esztétikai fenntartását. Ezen kiegészítő termékeket hosszú évek alatt választottuk ki – általunk kipróbálva - így csak a legjobb minőségűeket értékesítjük.
Megtalálhatóak nálunk kerti szerszámok, növényvédő szerek, tápoldatok, cserepek és egyéb agyagáruk, kiváló minőségű virágföld és trágyák, dekor kövek, sziklakerti kövek, kerti kőgrillek és edények, faáruk, öntözéstechnikai berendezések, műanyagáruk, fűmag és számos más termék.

    Az évek során bővítettük szolgáltatásainkat, amelyek segítségével könnyebben és gyorsabban válik vásárlóink kertje olyanná, amilyennek megálmodták. Kertépítőink segítenek a kert megtervezésében, építésében, felújításában vagy fenntartásában. Kertészetünkben díjmentesen tervezünk kertet - személyes beszélgetések keretében - mely szolgáltatásunk nagyon sikeres. Családi és céges rendezvényekre növényeket kölcsönzünk. Ajándékutalványunkkal segítünk egész évben hasznos meglepetést nyújtani az ajándékozottaknak. A nálunk vásárolt növényeket kívánság szerint házhoz szállítjuk. Kertépítőkkel is együttműködünk, szakmabeli kollegáinknak nagykereskedelmi árakat biztosítunk.

    A név kötelez minket. Jó hírnevünkért és mindazért, amit igyekszünk képviselni szakmailag és emberileg is, mindennap töretlenül teszünk. Ennyi év után az egyik, amit fontosnak tartunk, hogy ma is ugyanolyan a lelkesedésünk, mint a kezdetekkor. Ugyanolyan örömöt és kihívásokat találunk munkánkban, mint az elején. Jó hangulat jellemzi családi kertészetünket, mert ahol mi jól érezzük magunkat, ott jól érzik magukat a hozzánk látogató kertbarátok is.

Tisztelettel:

Borhy Bernadett
kertészmérnök, tulajdonos

 

 

Borhykert - Kertészet, kertépítés Budapesten


BORHY KERTÉSZET

Ahol a virágokat és a vásárlókat is szeretik.
1152 Budapest, Régi Fóti út 77., email: info@borhykert.hu